Augusztus 11-én, délután 4-kor röppent fel a vasmadár Feri-hegyrű.
Bár, az utam ekkor még koránt sem Japánba vezetett, mivel még át kellett szállnom a Közel-Kelet egyik ékkövében, Dubajban.

(Kis Boeing Bp-ről)

Szóval az 5 és fél órás repcsi út után, ’’dubajoztam’’ egy kicsit.. ;) Nyilván nem az elhíresült módon, sőt ami azt illeti sehogy sem.
Lévén, hogy a gép éjfél körül landolt, a szabadságom eléggé korlátozva volt, hiszen egy 30kg-os bőrönddel kinek esik jól mászkálni a dubaji éjszakában. Szóval a limitált, egy órás wifi használat mellett, gondolhatjátok, hogy a fennmaradó 7 órát, olvasással, fel-le járkálással, a különböző butikok nézegetésével, de még ennél is több ücsörgéssel töltöttem.
Aztán az örökkévalóságnak tűnő várakozás után végre, reggel 8-kor már a Boeing fedélzetén tudhattam magam, és már csak az a röpke 10 órás út állt köztem, és a felkelőnap országa között.

A hosszú út alatt igazság szerint semmi említésre méltó dolog nem történt, leszámítva, hogy a mellettem ülő utasnak pont akkor jutott eszébe behányni, amikor is a vacsorát szolgálták fel. :'D
Egyébként sok zene, sorozatnézés, és időnkénti 1-1 órás szundival nem is tűnt olyan vészesnek. (Jah mégse..)

(Ez mán Japán légtere koma)

Aztán, végre ott voltam. Megérkeztem.
Illetve mégsem oda, ahová szerettem volna. Ugyanis, a 7 órás időeltérésnek köszönhetően (GMT+9), ismételten este 11 óra körül érkeztem meg, ami azt jelentette, hogy a kulcsokat az előre lefoglalt szálláshoz csak másnap, reggel 8-kor vehettem át.
Úgyhogy igen, reggel 6-ig élvezhettem a hanadai reptér által nyújtott kedvező lehetőségeket (padon való ücsörgés és fekvés). A nagybetűs, 1000-es, félkövér nagyságú ’’FREE WIFI’’ felirat ellenére, mondanom sem kell, hogy mennyi jutott nekem belőle. De hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem volt wifi, ugyanis VOLT! Egyetlen egy ponton, mégpedig a mozgólépcső felénél! Igen, nekem is megfordult a fejemben, hogy megyek 30-37 kört, hogy legyen egy kis netem, de a második kör után beleuntam. :)
De végül az éjszaka elszaladt, (vagy mondhatnánk, hogy csigatempóban elkúszott) és reggel fél 9 fele már a szállásomon voltam.

(Na kb. én is hasonlóképpen éreztem magamat a sok várakozás végett..:)

Friss ’’turista’’ lévén, atom nagy kíváncsisággal vetődtem bele az ismeretlen környezetem felfedezésébe. Szerencsémre még egy helyi lakótársam is felajánlotta az ’’idegenvezetést’’, így könnyebb volt a környék kiismerése.
Valószínűleg jó néhányotokban joggal merül fel a kérdés: ’’Hogyhogy nem alvás volt az első dolgom egy ilyen fárasztó út után?” – Nos, az a helyzet, hogy a már említett időeltolódás végett, a szervezetem még mindig ’’jetlagben” (időzónaváltás-szindróma, alvászavar) szenvedett, és még egy jó pár napba beletelt, míg nem teljesen hozzászokott.

Mondhatni, hogy az ide út nem éppen volt zökkenőmentes, illetve nagyon kényelmes, de azt hiszem, bátran kijelenthetem, hogy megérte. :))