Ez egy meglehetősen érdekes, és egyedülálló téma itt Japánban. (Legalábbis számomra.)

Hogy miért is? (Nyugi, nem kapszulákban alszok.)

Kezdjük is rögtön az árakkal.
Dánia sem olcsó szállás ügyileg, de ez még ettől is húzósabb. Mint mindenhol, nyilván itt is a minél jobban felszerelt, és helyileg jobban szituált házak igencsak borsos árakkal rendelkeznek. Ami hellyel-közzel helyén is van (főleg Tokyoban..pffff, inkább ne is beszéljünk róla.) De itt, valóban minden egyes négyzetméterért az embernek mélyen a saját zsebébe kell nyúlnia.
(az más kérdés persze, hogyha máséba lehet, akkor ezt nem kell figyelembe venni)
Nem is beszélve a letéti díjakról, amik vissza nem téríthetőek.
Az én esetemben az egyik helyen 40, míg a jelenlegi szobáért 20.000¥-t kellett betolni a tulajnak.

Említettem, hogy 2 helyre is kellett már előleget fizetnem, mivel 1 hét után találtam egy számomra jobbat, így nem sokat teketóriáztam 1 hónap lakhatás után, már a másik helyen is voltam.

Japánban kellőképpen nagy népszerűségnek örvendenek az úgynevezett ’’shared house’’-ok, amik nem az otthon megszokott 3-4 embert takarnak egy házban, hanem 24-et.
Többnyire ezek a lakások a külföldiek körében népszerűek, de én pl. mind a két helyen éltem/élek japán lakókkal is, akiknek a java része fiatal.
Elsőre valóban, ez a fent említett szám kicsit meglepő, sőt soknak is tűnik, de ettől csak többen szoktak egy fedél alatt lakni. Egy volt kollégám pl. 50 másik emberrel élt egy házban..:D

Úgyhogy igen, valóban itt a helyszűkösség miatt minden ingatlan drága, mivel a helyet meg kell fizetni.

De hogyan is tud ennyi ember, egy viszonylag kis helyen, mindenféle összetűzések nélkül élni?
Ez volt a legeslegelső kérdés, ami még otthon felmerült bennem. Nos, mielőtt nem tapasztaltam meg én sem tudtam elképzelni.

Vegyük az előbbi szállásomat:

(Valóban nem egy Versailles-i kastély látványa fogad bennünket)

De meg kell hagyni belülről minden meg volt, amire szükségem volt, leszámítva a higiéniát, amivel nekem fenntartásaim voltak (ez volt az egyik tényező, amiért is dobbantottam.)

A felépítését tekintve, azt hiszem, hogy maximum 24 ember lakhat ott, természetesen mindenki különszobában. Az ott létem alatt kb. 18-19-en lehettünk, és így is volt olyan, akivel nem is találkoztam az 1 hónap alatt…:D
És akkor itt jön a képbe, hogy miként is tudunk együtt élni.

(Ilyenek a szobák, az enyém rögtön balra az első volt)

Ahogyan azt korábban már említettem, java részt külföldiek által lakott volt az első helyem, ami azt jelentette, hogy kb. mindenki szintúgy gyakornok, vagy éppenséggel melós volt. Ez annyit takar, hogy reggel 9-től este 6-ig mindenki melóban van (vagyistentudjahol), és senki sincs otthon.
Amikor én végeztem a reggeli teendőimet, soha sem kellett senkire, és semmire sem várnom, volt az a zuhanyzó, mosdó, vagy éppenséggel a mellékhelyiség.
Az egész ház egyébként 3 zuhanyzóval 3-3 db mellékhelyiséggel rendelkezik két szinten megosztva, illetőleg, egy nagy közös egybenyitott konyha-nappalival, jacuzzival, szaunával, külön fedett sípályával, magán reptérrel, na jó befejeztem. De üdítős automata tényleg volt, amit persze senki sem használt, mer’ nem ingyé vót!

(Ez volt a szobám)

Mindezért csekély 73.000¥ kértek el ;)

A szobám meglehetősen nagy (10m²), és elég jól felszerelt is volt. (légkondi, ruhásszekrény, stb..lásd a fönti képen) – mondjuk a jól felszereltbe nem tartoztak bele a néhai be-be bátorkodó szentjánosbogarak, no mindegy.

Igen ám, de ha ez ember kb. csak vacsorát rittyenteni, meg aludni jár haza, minek is fizetne ennyit havonta, amikor kb. egy ággyal felszerelt szoba is megtenné (meg íróasztal, forgószék, hűtő, ruhásszekrény, egy néhány polcocska, légkondi.)
Az én esetemben meg pláne, mert én este 9-től előbb sosem érek haza (na nem azért mert annyira munkamániás vagyok), hanem, mert meló után egybű kondizni kő menni. Ez az egyetlen ellenszer a japán koszt ellen, máskülönben haza kellene gurítani..(tudjátok,  gyúrni kell vazze!)

Főleg, amikor csak fél éve van az embernek, és a szabad hétvégeire mindig próbál valami kirándulást beiktatni (erre fordítja az összes fizetését a szállás után kb. meg mulatásra), akkor azért nem mindegy, hogy mennyit tud a szállás végett megspórolni.

A jelenlegi főhadiszállásom egy újabb építésű, modernebb kecó. Itt azt hiszem, hogy 24-en vagyunk most jelenleg (CSAAAAK?!), és itt csak 2 fürdő illetve 2 férfi és 2 női mosdó jut ránk, ugyanúgy 2 szinten, egy osztott konyhával. Bár szerencsére, itt sincsenek várakozási problémák, nagyon max. a főzésnél (na akkor berágok, mert amikor Remzi színre lép, mindenki másnak helyet kell adni a chefnek.)

A szobám lényegesen kisebb (6m²), de 40.000¥-ért, és erre a kis időre ez bőven megteszi.
Felszereltségét tekintve ugyanaz, mint az előző, leszámítva, hogy itt nincs ruhásszekrény, ami elég nagy hátrány, mivel bőröndből öltözködni nem a legjobb, pláne, ha mindennap ingben kell menni melózni.
De ezt a problémát már orvosoltam a helyi amazon-on keresztül ;)

(A szobámban továbbá lakozik egy hűtő, és egy polc amire pont passzol a bőröndöm, és igen megágyaztam csak a kép kedvéért :D )

Egyébiránt a lakókkal semmi gond nem adódott se az előző, se a mostani helyen (még), szóval arra, abszolút nem lehet(ett) panaszom. Mind a két helyen jól működő, vegyes nemzetiségű közösség van (indiaitól, a németeken át, a japánokig). Ahogyan annak lennie is kell. :)

Augusztus 11-én, délután 4-kor röppent fel a vasmadár Feri-hegyrű.
Bár, az utam ekkor még koránt sem Japánba vezetett, mivel még át kellett szállnom a Közel-Kelet egyik ékkövében, Dubajban.

(Kis Boeing Bp-ről)

Szóval az 5 és fél órás repcsi út után, ’’dubajoztam’’ egy kicsit.. ;) Nyilván nem az elhíresült módon, sőt ami azt illeti sehogy sem.
Lévén, hogy a gép éjfél körül landolt, a szabadságom eléggé korlátozva volt, hiszen egy 30kg-os bőrönddel kinek esik jól mászkálni a dubaji éjszakában. Szóval a limitált, egy órás wifi használat mellett, gondolhatjátok, hogy a fennmaradó 7 órát, olvasással, fel-le járkálással, a különböző butikok nézegetésével, de még ennél is több ücsörgéssel töltöttem.
Aztán az örökkévalóságnak tűnő várakozás után végre, reggel 8-kor már a Boeing fedélzetén tudhattam magam, és már csak az a röpke 10 órás út állt köztem, és a felkelőnap országa között.

A hosszú út alatt igazság szerint semmi említésre méltó dolog nem történt, leszámítva, hogy a mellettem ülő utasnak pont akkor jutott eszébe behányni, amikor is a vacsorát szolgálták fel. :'D
Egyébként sok zene, sorozatnézés, és időnkénti 1-1 órás szundival nem is tűnt olyan vészesnek. (Jah mégse..)

(Ez mán Japán légtere koma)

Aztán, végre ott voltam. Megérkeztem.
Illetve mégsem oda, ahová szerettem volna. Ugyanis, a 7 órás időeltérésnek köszönhetően (GMT+9), ismételten este 11 óra körül érkeztem meg, ami azt jelentette, hogy a kulcsokat az előre lefoglalt szálláshoz csak másnap, reggel 8-kor vehettem át.
Úgyhogy igen, reggel 6-ig élvezhettem a hanadai reptér által nyújtott kedvező lehetőségeket (padon való ücsörgés és fekvés). A nagybetűs, 1000-es, félkövér nagyságú ’’FREE WIFI’’ felirat ellenére, mondanom sem kell, hogy mennyi jutott nekem belőle. De hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem volt wifi, ugyanis VOLT! Egyetlen egy ponton, mégpedig a mozgólépcső felénél! Igen, nekem is megfordult a fejemben, hogy megyek 30-37 kört, hogy legyen egy kis netem, de a második kör után beleuntam. :)
De végül az éjszaka elszaladt, (vagy mondhatnánk, hogy csigatempóban elkúszott) és reggel fél 9 fele már a szállásomon voltam.

(Na kb. én is hasonlóképpen éreztem magamat a sok várakozás végett..:)

Friss ’’turista’’ lévén, atom nagy kíváncsisággal vetődtem bele az ismeretlen környezetem felfedezésébe. Szerencsémre még egy helyi lakótársam is felajánlotta az ’’idegenvezetést’’, így könnyebb volt a környék kiismerése.
Valószínűleg jó néhányotokban joggal merül fel a kérdés: ’’Hogyhogy nem alvás volt az első dolgom egy ilyen fárasztó út után?” – Nos, az a helyzet, hogy a már említett időeltolódás végett, a szervezetem még mindig ’’jetlagben” (időzónaváltás-szindróma, alvászavar) szenvedett, és még egy jó pár napba beletelt, míg nem teljesen hozzászokott.

Mondhatni, hogy az ide út nem éppen volt zökkenőmentes, illetve nagyon kényelmes, de azt hiszem, bátran kijelenthetem, hogy megérte. :))